Az öltözőben találtunk egy borítékot, amire címzettként az volt írva, hogy "Jógaliget". A boríték pár kézzel írt oldalt tartalmazott egy ismeretlen vendégünktől. Mivel a címzettek mi vagyunk, ezért bátorkodunk közzétenni ezeket az érdekes gondolatokat.
Az első jóga után, mint egy zsák úgy dőltem el, és reggel minden porcikámat éreztem. Nem is volt kedvem ma jógázni, de a tegnapi óra után vettem egy próba bérletet. 7 napig jöhetek ahányszor csak akarok. Ezt igenis kihasználom!
Ma azzal az elhatározással jöttem, hogy csak a gyakorlatokra fogok figyelni!
Korán érkeztem, kérek egy középső szekrényt, kényelmesen átöltözöm, és a teremben választok egy matracot a „hűvös” sarokban. Leülök és nézelődöm.
Azért is jó korán érkezni, mert megfigyelhetem a többieket. Elég sokfélék vagyunk: minden korosztály képviselteti magát. A legfiatalabb lányt 16-nak tippelem és a legidősebbet kb 60 évesnek. Pasiból viszont hiány van: a múltkor csak egy volt, most egy sem.
A férfiak szerintem úgy gondolják, hogy a jóga a csajoknak van. Szerintem azt hiszik, hogy fekszünk a földön és nézzük a plafont. Kipróbálhatnák…
Azt látom, hogy az egyik lány a telefonját babrálja óra előtt. Nekem ez fura, a korábbi helyen ahova jógázni jártam, tilos volt a terembe vinni a telefont. Jóga közben úgysem tudod felvenni, nem? Akkor meg minek idegesítsen, hogy esetleg csörögni kezd? (még ha le is halkítod)
Ma nem látok új arcot, a tegnapi 2 újonc sorstársam úgy látszik pihenőnapot adott magának. Kettőt pislogok és kezdődik is az óra.
Visszaszívok mindent amit korábban puhány pasikról írtam, hiszen a mai oktató pasi. És húúú, precíz pasi!! Olyan testrészekről beszél, amik nekem szerintem nincsenek is. Ha mégis, akkor fogalmam sincs, hogy hol. (Kölcsön kell kérnem az orvostanhallgató barátnőm anatómia atlaszát!) Még szerencse, hogy mutatja is a gyakorlatokat, így legalább a lényeget megvalósítom. Belülről legalábbis úgy érzem, és a tükörben is látom magam, ha a szemben állók épp nem takarják a sziluettemet.
Rájöttem, hogy az álló pózok a legnehezebbek. Na nem mondom, hogy a hasonfekvősek csupa móka és kacagás, de ezeket legalább nem 1 lábon állva kell csinálni, mint azt amiben folyton eldőltem. Az egyensúly-gyakorlatokat még nem értem. Biztos van valami trükkje, amit nem árulnak el a kezdőknek.
Volt egy-két póz, ami nem is volt olyan nehéz. Pedig leselkedtem, mások akkor is szenvedtek rendesen. De én nem. És dicséretet is kaptam Zolitól. Büszke vagyok magamra.
Jah és az elhatározásom: az biztos, hogy könnyebb volt a mai óra, mint a tegnapi. És ebben biztos sokat segített az is, hogy TÉNYLEG csak a gyakorlatokra koncentráltam. Többnyire…
Óra után megkérdeztem a többieket az öltözőben, hogy mi az egyensúlyozás titka? Elég sokféle dolgot mondtak. Például, hogy csak 1 pontra nézz, figyelje befelé (már megint ezzel jönnek). Meg hogy a gondolatokat „engedjem el”. De hogy amikor csak arra tudok gondolni hogy el fogok esni? Az egypontmódszert majd kipróbálom legközelebb. Talán már holnap.
