Elmondom a mai napom, mert tanulságos volt a magam számára is.
9-kor kezdtem a munkahelyen és lényegében 10 órától késő délutánig három megbeszélésem volt kb egy 30 perces ebédszünettel. Nagyon kellett koncentrálnom, mert a megbeszélésekből kettőt én vezettem. Délután 4-re már kilúgozták az agyam, és csak 7 órakor álltam fel az asztal mellől.
Annyira fáradt voltam, hogy nem sok kedvem volt kijönni a Jógaligetbe, de be voltam írva TRX-re, meg amúgy is vagyok annyira rutinos, hogy tudjam: csak elkezdeni nehéz.
Ez így is volt, lassan pörögtem fel, de végül nagyon jól ment az edzés. Nem vállaltam be nagy beleállásokat, de minden egyes gyakorlatot teljesítettem, sőt inkább túlteljesítettem néhány másodperccel úgy, hogy közben a kivitelezésre is figyeltem.
Nagyon pozitív történés volt, hogy legutóbb megbeszéltem Dórival, hogy próbáljuk ki Alwyn Cosgrove csoportos edzés módszerét és Dóra 90%-ban így is vezette le az órát. Alwyn Cosgrove régi motoros, és az általa vezetett Result Fitnesst már kétszer választották a legjobb edzőteremnek az USA-ban és ha ráguglizol Alwyn nevére, akkor sok jó cikket találsz tőle.
A képen látható edzésmódszert a legutóbbi TRX-es oktatáson Pozsonyi Zsolt ajánlotta a figyelmünkbe és bár nem kimondottan TRX-hez készült, de nagyon is jól lefordítható erre az edzésre is.
A módszer lényege, hogy a dinamikus bemelegítés után, lazább erőfejlesztő gyakorlatokat végzünk (corrective exercises), majd középidőnél jön a matracos core training (a törzs, has, hát edzése) és utána jön egy erőnövelő rész, majd a végén néhány cardio sprint.
Az első teszt alapján azt mondom, hogy ez a módszer TRX-nél is szuperül működik, mert a hasizom, és törzs részt a legtöbb edző az óra végére hagyja, de ilyenkor már nagyon esélyes, hogy mindenki fáradt így sokaknál rossz lesz a kivitelezés, ami hosszú távon káros a gerincre.
Az óra végi pörgös cardio gyakorlatoknak az a lényege, hogy mindenki felhasználja a maradék erőt és mindenki úgy menjen haza, hogy érezze az egész testében, hogy keményen dolgozott! A Dóri által összerakott záró gyakorlatok jól mentek, intenzív pörgés, pulzus az egekben. Nekem belefért volna még egy kör, vagy egy kicsit nagyobb tempó, de többféle erőszintű ember volt a mai órán, úgyhogy szerintem ennél jobban nem kellett feszíteni a húrt, szépen izzadt mindenki.
A mai nap és a fáradtság ellenére feldobott vagyok, hat az endorfin, és kb 5 perc múlva bezuhanok az ágyba. A mai nap alapján azt javaslom, hogy ha elég a világból, rossz a kedved vagy sokat dolgoztál, akkor ne ülj le a TV elé, hanem állj fel és nyomás sportolni. Bármit, bárhol, csak mozogj! Egész más színű lesz a világ és jobban fogod magad érezni. Ezt az érzést akartam megosztani Veletek. Most pedig függöny.