Évek óta készülünk arra Timkával, hogy elmegyünk Egyiptomba egy Vörös tengeri búvár „szafarira”. A szafari búvár berkekben egyhetes hajóutat jelent egy olyan búvárhajón, mely a hét elején megindul Hurghadáról vagy még délebbről és a hajó a következő egy hétben korall zátonytól-zátonyig viszi a búvárokat és minden a búvárkodásról szól. A hajón egyszerre 20-25 búvár tartózkodik, és ezzel a módszerrel olyan helyekre is eljut az ember, ahova az Egyiptomban ezrével közlekedő napi hajókkal nem lehet eljutni, mert nagyon messze esnek a kikötőktől.
Idén végül úgy jött ki a lépés, hogy szabadnap nélkül végigdolgoztuk a január-márciust és ekkor úgy döntöttünk, hogy elmegyünk egy kicsit pihenni, lehetőleg tenger mellé. Így jött elő ismét a búvártúra gondolata és a bő választékból a Lighthouse Miracle 1 hajóra esett a választásunk, mely április közepén indult Egyiptom déli vizeire.
Így talált minket egy áprilisi reggel a Ferihegyi reptéren. Egy low budget egyiptomi légitársasággal repültünk (AIR Cairo), ami elég gyengécske volt. Szűk lábhelyek, és nem túl kedves személyzet. Én egy kicsit jobban jártam, mert Timka átengedte nekem a vészkijáratos helyét, ahol elfért a hosszú lábam, de ő egy sor közepén üldögélt 8 sorral mögöttem. Timkát nem viselte meg a dolog, jól elboldogult egy szintén búvárkodásra induló társaság közepén, akik az elfogyasztott whiskey hatására egyre jobb hangulatba kerültek.
A 3,5 óra repülési idő után kihajtogattuk magunkat az ülésből és Hurghada-n ragyogó napsütés és viharos szél fogadott minket. Bár odahaza is kezdett már tavaszodni, a 30 fokos afrikai meleg szokatlan volt áprilishoz képest. Könnyen és gyorsan ment a vízum vásárlás, mert minden reptéri pénzváltónál lehetett vízumot venni fejenként 15 USD-ért. Igaz a váltós ember rögtön megpróbált átverni, 20 USD-t egyiptomi fontban akart visszaadni. A váltási árfolyam szörnyű volt, de szó nélkül adta a dollárt, amikor az egyiptomi játékpénz helyett azt kértem vissza. A beléptetés nem volt komoly, egy unott, folyamatosan mobilozó őr benyomott egy-egy pecsétet és szevasz mehettek búvárkodni.
A reptéren Seregi Kata várt minket. Összesen 18 fő érkezett a repülővel, így a hajónk 23 fős kontingense majdnem tele is lett. Kb 5 éve jártam már Egyiptomban és már elfelejtettem, hogy mennyire hihetetlenül koszos ez az ország. A reptér előtt a forgószél mindenféle zacsit, dobozt és 50 kiló homokot és némi rohadt szemétszagot pörgetett. Mire a buszra szálltunk, addigra már csikorgott a fogam alatt a homok, de a napsütés és a kellemes meleg nagyon jól esett. Hiába lett Budapesten is tavasz mikor elutaztunk, ilyen időjárás legközelebb júniusban lesz nálunk.
Az erős szél miatt beparáztunk és Kata rátett erre egy lapáttal amikor elmondta, hogy előző héten 5 doboz Dramonex fogyott, ami egy erős tengeribetegség elleni gyógyszer. Erre a hétre is pont ilyen idő volt várható, ami az egyhetes hajóút előtt nem tűnt nagyon kedvező körülménynek.
A busszal Hurghadáról Port Ghalib-ig mentünk, ami kicsit északra van Marsa Alamtól. Az út több mint 3 órát tartott 1 megállóval egy helyi mérték szerint rendben lévő kávézóban. Itt megvettem életem egyik legdrágább kóláját (4 USD/üveg) és kicsit körbenéztünk Egyiptomban, szigorúan a teraszról. Mindenfelé fura kinézetű házak voltak körülöttünk, ami itthon inkább gazdasági épületnek lennének alkalmasak. :-] A forgalom kaotikus volt, folyton nyomták az autósok a dudát. Ez már bizony Afrika, de mi szerencsére nem sokat leszünk a szárazföldön a tervek szerint.
Már naplemente környékén értünk a kikötőbe, és az volt a terv, hogy a hajó még este kifut, hogy éjszaka lemenjünk délebbre Marsa Alam alá. Ehhez vezetőinknek és a kapitánynak körbe kellett udvarolni a kikötői őrséget, mert a helyi szabályok szerint naplemente előtt 1 órával lehet utoljára kifutni és ez az időpont nálunk már eltelt.
Nagyon szép kikötőben állt a hajó, csupa modern épület, Pizza Hut, TGI Fridays, csomó sétálgató ember. Mintha a balcsin lettünk volna a lellei új kikötőben. Sajnos nem mehettünk le a hajóról, mert kifutás előtt álltunk. A kikötőben legalább 4-5 nagy szafari hajó és legalább 10-15 daily dive hajó állt. A mi hajónkon 13 vendégkabin volt, a max létszám azt hiszem 23 fő és a személyzet 10 fős, mely matrózokból, konyhai személyzetből, a 2 magyar búvármesterből és a kapitányból áll. A búvárvezetőkön kívül mindenki egyiptomi volt, még a kapitány is.
De ne rohanjak ennyire előre, még csak éppen megjöttünk a hajóra és kaptunk egy briefinget a szalonban, hogy mi várható aznap este és éjszaka, és arról, hogy a hajón hogyan illik viselkedni. Néhány rendszabály: semmit sem szabad a WC-be dobni, ne idd meg a vizet ami a csapból folyik, ne is vedd a szádba, ne hagyd nyitva az ablakokat amikor megy a hajó, mert becsaphatnak a hullámok és ütögesd a legyeket szorgalmasan, melyek a kikötőben kerültek a hajóra.
Este sötétedés után kicsivel ki is futottunk. Erős É-ÉK-i szél fújt, ami kegyetlenül megtáncoltatta a hajót. Elkerekedett szemekkel ültünk a napozó teraszon, és figyeltük a 3 méteres hullámokat. Szerintem mindenkinek azon járt az agya, hogy most egy hétig ez lesz a helyzet?
15 perc oldalszelezés után délnek fordultunk és hátszélbe álltunk, ami kicsit javított a helyzeten. Többen bekapták az első Dramanexet, valószínűleg nem az utolsót ezen a túrán. Onnan lehetett megismerni a gyógyszert szedőket, hogy véreres volt a szemük és nagyon laposakat pislogtak. Én csak mérsékelten vacsoráztam, Timka semmit sem evett, ő szegény nagyon fehér volt, ezért kiült a búvárfedélzetre levegőzni. Helyette is meghallgattam az újabb briefinget és kegyetlen álmos lettem a gyógyszertől, úgyhogy 9 fele felmásztunk a szobába.
A kabinban - a zárt helyen - Timka rosszul lett, dobott egyet a WC-be, utána rögtön jobban lett és gyorsan lefeküdtünk aludni. Nagyon nyugtalanul aludtam, hiszen egész éjjel ringott alattam az ágy és zakatoltak a nagy dízel motorok. A hajó hajnali 2 körül állt meg, akkor egy zátony védett oldalán kikötöttünk. Minden csendes lett és végre rendesen elaludtam.
A hajón egyszerű, de komfortos szobákban laknak a búvárok. Ez pl a mi kabinunk. Kicsi szoba, de éppen elég aludni.
5:30-kor már újra fent voltam. Hivatalos ébresztő csak 6:30-kor volt, addig tettem-vettem. Gyönyörű volt a reggel, a nap már sütött, a szél csak borzolta a mélykék vizet. Mivel a zátony szél alatti oldalán álltunk, ezért éppen csak billegett egy kicsit a hajó, nagyon élvezetes reggel volt a szikrázó Egyiptomi napsütésben. Ez volt az első, és szerencsére nem az utolsó pillanat, amikor úgy éreztem, hogy valami igazán különleges helyre kerültem.
Kilátás a kabinból. Ezért a látványért megéri egy hetet a tengeren tölteni.
Reggel 7-kor kezdődött a briefing, megbeszéltük a check dive részleteit és átvettük a hajós búvárkodás biztonsági szabályait. A check dive az a merülés, amikor besúlyozzuk magunkat, megnézzük, hogy minden felszerelés rendben van-e, leporoljuk a búvártudásunkat. Valahol Wadi el Gemal közelében álltunk meg, ami egy nemzeti park Marsa Alamtól délre.
Check dive
A check dive laza volt, kaptam még egy kilót, annyival merülök, mint 2 éve Teneriffén, azaz 11 kilóval. Kb 10 méteres mélységbe mentünk, a fenékmélység 14 méter volt, kb 40 percet voltunk lent. Megnéztük egy zátony nyugodt oldalát, nem volt sok látnivaló. Sok korall, de sok már elpusztult és elég kevés volt hal. Arra jó volt a merülés, hogy visszarázódjunk egy kicsit. 2011. július óta nem voltam vízben (mint búvár).
Merülés végén kavart felettünk a hajó egyik gumicsónakja (továbbiakban Zodiac), mert a kötéllel volt valami, de nagy körben ment, nem volt veszélyes. Külön biztonsági megálló nem volt, mert szép lassan jöttünk fel 10 méterről 6-ra, és az utolsó 50 méteren a hajó tatjáig megvolt a 3 perces biztonsági megálló. A végén 3-ról felúsztam és kimásztam a létrán.
Most merültem először életemben komputerrel, nagyon jó, hogy látom a mélységet. Ha egy zátony mellett vagyok, akkor az elég támpont belőni a lebegést feljövetelnél, de a nagy víz közepén nincs mihez mérni a mélységet.
Ez a divedeck, azaz a búvárfedélzet. Itt öltöznek fel- és le a búvárok a merülés előtt.
Merülés után az éhes búvárok rávetették magukat a reggelire, mindenki alaposan megpakolta a tányérokat. Timka is jobban volt már, eszegetett és kezdett magához térni.
Sereniad zátony
Nehéz dolog ez a búvárkodás. Eligazítás után öltözés a vizes és hideg ruhába, majd jöhet a 11 kilós ólomöv. Mire a 20 kilós palackot a hátadra teszed, úgy mozogsz, mint egy öregember. Ez után átküzdöd magad a divedeckről az izgő-mozgó Zodiacba. A gumicsónak nem a legbiztosabb talaj, nem is jó benne sokáig üldögélni. Pár perces úttal kivisznek a zátony külső oldalához, közben végig kapaszkodni kell, mert elég rázós ez a hullámvasút. Érkezés a tetthelyre, háromra mindenki borul hátra, a dzseki félig leengedve, hogy minél hamarabb lehessen süllyedni. Nem jó a felszínen hánykolódni, mert ha áramlás is van, akkor könnyen elsodródhat az ember a többiektől, vagy a hullám rávihet a zátonyra.
Nekem a 11 kilós súly határeset, csak akkor merülök, ha kint tartom a felső 2 méteren a levegőt, mert ha tele van a tüdőm, akkor visszaemelkedek és akkor jönnek a hullámok. Timka is nehezen lett süllyedő, ezért a 8-as csoportból utolsók voltunk a süllyedésnél. Az elsők már elérték a 15-16 méteres feneket, mire mi félúton jártunk. Nagyjából bevártak, de kellett egy kicsit utánuk tempózni. Második merüléskor már több mindent láttunk, a nagy zátony külső oldalán úsztunk végig, érezhető, de nem vészes áramlásban.
Sokkal szebb helyen jártunk, mint elsőre. Kis korallöblökkel tarkított zátony mellett úsztunk, változó mélységgel. Jártunk 18,5 méteren és volt olyan rész ahol egy 4 méteres kiemelkedésen kellett átcsúszni. Ezeken a pontokon jobb odafigyelni a mélységmérőre. Egy kis búvárismeret: az ólomöv arra való, hogy teljesen üres dzsekivel le tudjuk merülni a felszín alá. A testnek is van felhajtóereje, plusz a neoprén ruhának is, ezért túl kell súlyozni magunkat, de dzseki nélkül a búvár nyeletlen fejsze lenne, és meg sem állna a fenékig.
A dzseki összeköttetésben van a palackkal, abból lehet tölteni, és egy szelepen keresztül üríteni. Amikor a merülés elején lemerülünk a fenékre, akkor süllyedés közben fokozatosan és óvatosan tölteni kell a dzsekit levegővel. Ha a kiválasztott mélységbe érünk (illetve már előtte), akkor finom adagolással be kell állítani a lebegést. Ez azért fontos, mert ha süllyedőre állítod be magad, akkor folyamatosan a feneket érinted és lerúgod az uszonnyal a korallokat. Ha túl sok a levegő, akkor pedig folyamatosan emelkedsz, ezt pedig el kell kerülni. Ennek több veszélye is lehet, egyik sem kellemes.
Szóval amikor beállítottad magad és át akarsz úszni egy korall felett, akkor minél feljebb úszol, annál jobban emelkedsz. Ennek az az oka, hogy a mélység csökkenéssel a víznyomás csökken és a dzsekiben lévő levegő kitágul és nő a felhajtóereje. Minél feljebb emelkedsz, annál jobban kilősz (gyorsulsz) felfele. Ilyenkor kell figyelni, hogy ne emelkedj kontrollálatlanul, mert minél mélyebben jártál korábban annál veszélyesebb lehet ennek a hatása. Ilyenkor jön a dekompressziós betegség, bár ehhez elég ügyetlennek kell lenni.
Az egyik asztal korall alatt láttunk pöttyös ráját, plusz még egyet úszni egy nyíltabb területen. Láttunk két felfújható halat (pufferfish) is. Egy akváriumban úsztunk végig, színes korallok és halacskák között. A merülés végén volt a legtöbb látnivaló, de ekkor már eléggé fáztam, így mentem a többi búvár után az 5 méteres megállóra a hajó végéhez.
Kékpöttyös rája portré. A fotót kölcsönöztem Sanyitól az egyik búvártársunktól.
Amikor kijöttem akkor mondták a többiek, hogy ők a merülés végén a közeli függőleges zátony falában láttak egy hatalmas murénát, és a nyílt víz fele nézve tovaúszó tonhalat, meg bőrönd halat. Ezeket mi nem láttuk, mertmár másztunk ki a vízből. Amikor vetkőztem, akkor kiabálás hallatszott a divedeck felől és akik még akkor szereltek le, azok egy delfint is láttak elúszni a hajótól nem messzire. Timka látta 1 mp-ig, én addig sem :-] Ez a második alkalom, hogy elmulasztom a delfinnézést. 2007-ben Hurghadán az egyik első merülésnél még a súllyal szenvedtem, alulsúlyoztam magam és nem tudtam lemerülni, és ekkor ment el alattunk egy pár egyedből álló delfinraj. Most legalább csak 1 delfint mulasztottam. Szuper! :-]
A napi harmadik merülést mindketten kihagytuk Timkával. Korán keltünk, álmosak voltunk a nitrogéntől a vérünkben. Aludtunk egy csomót, utána TRX-eztem egyet a napozó teraszon, miközben a hajóval az esti helyünkhöz közeledtünk.
Ilyen helyen nem edzettem még. Igaz a mondás, hogy Fitness Anywhere.
Meg is kaptam a beosztásom Janitól aki azt mondta, hogy nem szabad merülés után edzeni, mert a nitrogén a vérből az izomba mehet és így is lehet búvárbolhát kapni. Ez a dekompressziós betegség, amikor a nitrogén buborékok kipezsegnek és viszkető érzést okoznak. Ha így jársz, akkor súlyosabb esetben dekompressziós kamrára van szükség, úgyhogy a hét további részében nem is edzettem. Jani szerint reggel merülés előtt felkelhetek edzeni, mert merülés után 10-12 órával már biztonságos, de ki akar hajnali 5-kor kelni…
Az estét a szalonban töltöttük, a hajót egy zátony mögötti nyugodt területre kötötték ki, alig hullámoztunk egy kicsit. Az este szuper volt, megnéztem, ahogy néhány búvár elmegy éjszakai merülésre, majd a többiekkel a szalonban heverve egy búvárfilmet néztük, illetve csendben emésztettünk. A vacsora 5 csillagos volt, legalább 4 féle salátából lehetett választani, volt lencsekrémleves (a nap sztárja), pizza, stb.
Folyt köv.
