Egy hét múlva március 9-én 14:00-tól TRX órát fogok tartani kezdők részére.
Ilyen kezdő órát tavaly tartottunk először, mert több vendéggel beszélgetve rájöttem, hogy sokan érdeklődnek a modernebb edzések iránt, de nem mernek eljönni egy „normál” TRX órára, mert úgy érzik, hogy gyengék és nem tudják majd végigcsinálni az órát. Ez persze nagyon távol van a valóságtól, mert az igaz, hogy TRX óra után a kezdőnek és haladónak is egyaránt garantált az izomláz, de a Jógaligetben a kezdőket nem körberöhögjük, hanem támogatjuk.
A tavalyi bevezető TRX óra tapasztalata alapján én azt tartom fontosnak, hogy a kezdő TRX-es kollegák megtanulják az alap gyakorlatok pontos végrehajtását, mert egy normál órán legfeljebb arra van idő, hogy az edző megmutassa a gyakorlatot és javítson ha kell, de bővebb magyarázatra nincs idő. A kezdő órán kisebb a pörgés, kevesebben vannak és így több idő van a magyarázatra, korrekcióra.
Március 9-re olyan speciális programot fogok összeállítani, ami egy kezdő számára kihívás, de simán teljesíthető. A lényeg a gyakorlatok pontos végrehajtásán lesz, illetve azon, hogy a kezdők is megérezzék mit jelent egy pörgős TRX-es edzés és megtapasztalják azt az euforikus érzést, amit az edzés után felszabaduló endorfin okoz. :-]
Mivel félévente legfeljebb 1 ilyen órát tartunk, ezért javaslom minden érdeklődő számára, hogy ragadja meg az alkalmat és csatlakozzon hozzánk! Bejelentkezés telefonon vagy személyesen lehetséges a szokásos Jógaligetes elérhetőségeken.
A március 9-i szombati nap abból a szempontból is egyedi lesz, hogy 15:00-tól Csilla tart egy hasonló kezdő Hot Iron órát. A Hot Iron edzést tavaly októberben indítottuk el és egyre népszerűbb a vendégek körében. Nem csoda, mert a Hot Iron sorozat profin van összerakva, a teljes test dolgozik és nem sok idő jut a pihenésre. Én tuti biztos vagyok benne, hogy a Hot Iron is legalább annyira hatékony, mint a TRX-es edzés, úgyhogy bátran ajánlom a Hot Iront is azok számára, akik keresik az újdonságokat és a modern edzésmódszereket.
Ha érdekel a Hot Iron és a TRX óra leírása, akkor olvasd el két korábbi blog bejegyzésem. Ezekben részletesen írok a TRX és a Hot Iron hatásairól:
http://jogaliget.blog.hu/2013/01/20/mitol_eg_a_zsir_melyik_edzes_hogyan_fejleszti_a_testunket